Ana Sayfa
Diziler
Katalog
Ara
Listem
Topluluk
Pogány Judit
Oyuncu 🎂 10.09.1944 (82 yaşında) 📍 Kaposvár, Hungary 🎬 62 Yapım

Pogány Judit

Biyografi

Pogány Judit (Kaposvár, 1944. szeptember 10. –) Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Kora gyermekéveit – bátyjával együtt - Kaposváron töltötte. 8 és fél éves korában elveszítette édesapját, ekkor édesanyja már súlyos beteg volt. Testvérével együtt gyámszülőkhöz került Budapestre, akik két édes gyermekük mellett kitanították és felnevelték őket. Pici gyerekkora óta vonzódott a színház, a versek világához, a Békéscsabán eltöltött középiskolás évei alatt számtalan helyi és országos szavalóversenyen sikerrel indult. A közgazdasági technikum elvégzése után jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol az első rostán eltanácsolták. Nyilatkozataiban említette, hogy igazat ad a felvételiztető vizsgabizottságnak, jelentéktelen kislányként közhelyes versekkel próbálkozott. Érettségi után visszaköltözött Kaposvárra, és másfél évig a Kaposvári Megyei Bíróságon adminisztrátorként dolgozott. Munka mellett Takács László segédrendező amatőr színjátszókörében játszott el néhány szerepet. 1965-ben a csoport fellépett az országos Ki mit tud?-on, és bekerült a döntőbe. Produkciójukat a kaposvári Csiky Gergely Színház vezetése is látta, készülő új előadásukba fiatal lányokat kerestek, melybe Pogány Juditot is meghívták. Meghallgatás után segédszínészi állást ajánlottak számára, melyet rögtön elfogadott. Először a kórus és tánckar tagja volt, később kisebb prózai szerepeket játszott. Ebben az időszakban ismerkedett meg későbbi férjével, Koltai Róbert színművésszel, aki ekkor már a színház oszlopos tagja volt. Az igazi áttörést színészi pályájában az 1968-1969-es évad hozta el, amikor Zsámbéki Gábor friss diplomás rendezőként Kaposvárra szerződött, és szerepet adott Pogány Juditnak a Várj míg sötét lesz című színdarabban. A következő, 1969-1970-es évadtól elindult színházi karrierje: Csorba István rendezésében a Hamupipőke címszerepét alakította, és még ebben az évadban megkapta a színész minősítést. 1971-ben összeházasodott Koltai Róberttel, a következő évben, 1972-ben megszületett fiúk, Koltai Gábor. 1973-tól Ascher Tamás rendezésében a Pinokkió főszerepét játszotta, melyre szülés után napi több órás intenzív edzéssel készült a színésznő, hogy hitelesen keltse életre a szikár fabábu lényét és mozgását. Számtalan szereppel bízták meg a kaposvári évek alatt, többek között Shakespeare Ahogy tetszik című drámájában Rosalindát, Csehov Ivanovjában Anna Petrovnát alakította, mindkettőt Zsámbéki Gábor rendezésében. Sarkadi Imre Oszlopos Simeonjában Zsuzsit, a megalázott, gyilkos nőt keltette életre, a darabot Gazdag Gyula rendezte. Érett, kiforrott művésszé fejlődött, az új rendező generáció legnagyobbjaival dolgozott együtt a kaposvári évek alatt, mint például: Babarczy László, Ascher Tamás, Zsámbéki Gábor. Elismert filmrendezőkkel forgatott, mint Gazdag Gyula, akinek filmjeiből több tudható meg a Kádár-rendszer valóságáról, mint néhány átfogó szociológiai munkából. A Bástyasétány 74' című filmet 1974-ben mutatják be, melyben Pogány Judit Bözsi szerepét alakítja. Lugossy Lászlóval 1975-ben forgatta az Azonosítás című filmet, mely a következő évben a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Ezüst Medve-díjat nyert. 1978-ban - 34 évesen - színészi munkáját Jászai Mari-díjjal ismerték el. Forrás: Wikipédia

Filmografi & Rol Aldığı Yapımlar

Popülerliğe ve izleyici beğenisine göre sıralanmıştır.

A Viszkis
Film ★ 6.6

A Viszkis

2017 • Annuska néni
VUK Küçük Tilki
Film ★ 7.6

VUK Küçük Tilki

1981 • Young Vuk / Kisrókák (voice)
Szürkület
Film ★ 7.1

Szürkület

1990 • Overállos nõ
Panelkapcsolat
Film ★ 6.5
Az unoka
Film ★ 7.1

Az unoka

2022 • Anci mama
Szaffi
Film ★ 7.7

Szaffi

1985 • Szaffi (voice)
Csinibaba
Film ★ 6.6

Csinibaba

1997 • Terike
Egymásra nézve
Film ★ 5.5
A legényanya
Film ★ 7.4
Zimmer Feri
Film ★ 6.1
Sose halunk meg
Film ★ 6.7
Meseautó
Film ★ 6.4

Meseautó

2000 • Kovácsné, Vera anyja
Egy szoknya, egy nadrág
Film ★ 4.0
Hippolyt
Film ★ 5.9

Hippolyt

1999 • Mrs. Schneider
Eldorádó
Film ★ 6.9

Eldorádó

1989 • Monoriné
Ámbár tanár úr
Film ★ 5.5
Kalandorok
Film ★ 6.3

Kalandorok

2008 • nagymama
Csocsó, avagy éljen május elseje!
Film ★ 5.9

Csocsó, avagy éljen május elseje!

2001 • Piroska néni, igazgatónő
Ma Este Gyilkolunk
Film ★ 5.5

Ma Este Gyilkolunk

2024 • Csillag Ági
Újratervezés
Film ★ 7.8
Szamba
Film ★ 5.4

Szamba

1996 • Lidi
Szívzűr
Film ★ 5.2
Seveled
Film ★ 7.9

Seveled

2019 • Valika
Zimmer Feri 2.
Film ★ 4.9
Ajándék ez a nap
Film ★ 8.0

Ajándék ez a nap

1979 • Anna, Petõ felesége
Megy a gőzös
Film ★ 5.7

Megy a gőzös

2007 • Mrs. Bajusz
Die Rebellion
Film ★ 7.0

Die Rebellion

2025 • Kathi Blumich
BigBakShow
Dizi ★ 3.0

BigBakShow

2025 • Vass Juci
Szökés
Film ★ 10.0
Mese habbal
Film ★ 10.0
Afiş Yok
Film ★ 7.0

A hét nyolcadik napja

2006 • Csibike - ügyvédnő
Afiş Yok
Film ★ 8.0

Azonosítás

1975 • Vöröskeresztes nõ
Kaland
Film ★ 7.0

Kaland

2011 • Sick woman
A Herceg haladéka
Film ★ 9.0
Sobri, ponyvafilm
Dizi
Disco Disco
Dizi

Disco Disco

1979 • Suzi Quatro
Diplomafilm
Film

Diplomafilm

1981 • Feleség (Wife)
Citromos Mignon
Film

Citromos Mignon

2018 • Idős hölgy
Kispárizs
Film
Kimaradt körök
Film
A tranzitutas
Film